Szakértői vagy politikai kormány? – 2009. április - Forsense
Közélet \\ 2009-04-24
Szakértői vagy politikai kormány? – 2009. április

A Századvég és a Forsense közös választáskutatási programjának 2009. április 7. és 17. közötti adatfelvétele szerint megosztja az embereket az a kérdés, hogy mennyiben tekinthető szakértői kormánynak a Bajnai Gordon vezette kabinet, abban viszont a többség, pártállástól függetlenül egyetért, hogy Bajnai Gordon válságkezelő kormánya több eredményt érhetne el, ha intézkedéseit a parlament ellenzéki pártjai is támogatnák.

A 2009 áprilisában végzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek több mint 60 százaléka kifogásolhatónak tartja, hogy nem a választópolgárok, hanem a parlamenti többség szavazta Bajnai Gordont kormányfővé Gyurcsány Ferenc helyett. Minden harmadik megkérdezett van ezzel ellentétes állásponton. A Fidesz-szavazók 90, a bizonytalan pártválasztásúak 56 százaléka szerint kifogásolható ez az eljárás, ezzel szemben az MSZP-szavazók 95 százaléka semmi kifogásolni valót nem talál benne.

Eltérőek a vélemények arról, hogy mennyiben tekinthető szakértői kormánynak Bajnai vezette kabinet: 44 százalék inkább egyetért ezzel a jellemzéssel, 40 százalék viszont inkább nem. A két nagy párt szavazóinak többsége természetesen saját politikai szemüvegén keresztül látja ezt a kérdést, azaz az MSZP szimpatizánsok 88 százaléka szakértői kormányt lát a Bajnai-kabinetben, a Fidesz-szavazók 64 százaléka viszont nem ért egyet ezzel. A pártválasztásukban bizonytalanok közül jóval többen tartják szakértőinek a Bajnai-kormányt (46 százalék), mint politikai összetételűnek (26 százalék).

A megkérdezettek többsége (54 százalék) szerint a Bajnai Gordon vezette kabinet sem fog tudni jobban megbirkózni a gazdasági válsággal, mint a Gyurcsány-kormány. E kérdésben a Fidesz-szavazók mellett a bizonytalan pártválasztásúak többsége is pesszimista nézetet vall.

Abban viszont a kérdezettek többsége pártállásra való tekintet nélkül egyetért, hogy Bajnai Gordon válságkezelő kormánya több eredményt érhetne el a választásokig hátralévő egy évben, ha intézkedéseit a parlament ellenzéki pártjai is támogatnák. Az MSZP szavazóinak 96, a Fidesz szimpatizánsainak 59 százaléka osztja ezt a nézetet, míg a bizonytalan pártválasztásúak közül 69 százalék van ezen a véleményen.

A kutatás módszertana

A Forsense a Századvéggel közös választáskutatási programjában kérdőíves közvélemény-kutatást végzett 2009. április 7. és 17. között, melynek során 1006 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg CATI módszerrel aktuális politikai, közéleti kérdésekről. A felmérés félidejénél, április 14-én választotta miniszterelnökké az Országgyűlés Bajnai Gordont. A bejelentés előtti és utáni két alminta mérete (567 ill. 439 fő) és reprezentativitása lehetővé teszi egyes eredmények időbeli összevetését is. A mintavétel alapjául a telefon-előfizetőket tartalmazó adatbázis szolgált, a válaszadók meghatározása több-szempontú rétegzett véletlen kiválasztással történt, a mintavételből fakadó hibák iteratív súlyozás segítségével kerültek korrigálásra. A minta összetétele a legfontosabb szocio-demográfiai tényezők szerint (nem, kor, régió, lakóhely településtípusa, iskolai végzettség) megfelel a felnőtt magyar lakosság arányainak. Az itt közölt adatok a teljes mintára vonatkozó kérdések esetén nagy valószínűséggel legfeljebb plusz-mínusz 3,1 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezésével kaptunk volna. A két alminta esetében a becslésből fakadó eltérés +/- 4,7 százalékpont. Az alábbiakban a felmérés legfontosabb eredményeit ismertetjük, és ahol lehetőség nyílik rá, ott összehasonlítást teszünk korábbi felméréseink eredményeivel is.

Facebook
© 2024 Forsense 2.0 Kft. | Minden jog fentartva