Hullámvölgyben a lakosság közérzete 2009 első felében* - Forsense
Közélet \\ 2009-07-03
Hullámvölgyben a lakosság közérzete 2009 első felében*

A Forsense általános közérzetet mérő indexe továbbra is borúsnak mutatja az embereknek az ország helyzetével kapcsolatos véleményét. Az elemzésből kiderül, hogy 2009. áprilisában az utóbbi öt év hangulati mélypontját értük el, azóta enyhe javulás tapasztalható. Az index értékében a legélesebb törésvonalat a korábbi évek adataihoz hasonlóan továbbra is a politikai pártokhoz való kötődés mutatja.

Pesszimista hangulat

A Forsense általános közérzetet mérő indexe továbbra is borúsnak mutatja az embereknek az ország helyzetével kapcsolatos véleményét. A 0-tól 100-ig terjedő skálán az év első felében a pontszámok 17 és 27 között ingadoztak. Januárban 27 pontról indult a mutató értéke, ami egyben az idei év eddigi csúcspontja is volt. Az azt követő hónapokban folyamatosan romlott a választópolgárok közérzete, és a 2009. áprilisi 17 pontos érték, az utóbbi öt év hangulati mélypontját mutatja. Májustól enyhe javuló tendenciát figyelhetünk meg, így június hónapban 23 ponton állt az index. 2009 első felében a megkérdezettek több mint háromnegyede értékelte hármasnál rosszabbra a dolgok alakulását Magyarországon, és mindössze 2,5 százalékuk adott hármasnál jobb osztályzatot.

Romló közérzet az idősek és inaktívak körében

A félév folyamán a különböző társadalmi csoportok eltérően reagáltak az országban történtekre. 2009 januárjában az idősebbek az átlagnál optimistábbnak számítottak, júniusra azonban eltűnt a különbség a különböző korcsoportok indexpontszámai között. Az inaktívak esetében meg is fordult a trend, márciustól folyamatosan alacsonyabb pontszámot adtak az ország helyzetének értékelésekor, mint az aktívak. A nyugdíjasok, és az inaktívak egymást részben átfedő csoportjai esetében a Bajnai-kormány szociális juttatásokat is érintő programja, illetve a program konkrét pontjainak a megvalósulása állhat a hangulatromlás hátterében. A válaszadók lakóhelyük típusa szerint eltérő osztályzatokkal értékelték a dolgok alakulását az első félévben, Budapesten volt a legmagasabb az index értéke hat hónapból öt esetben, és ahogy haladunk, a megyeszékhelyeken és a városokon át a falvak irányába, úgy csökken az index pontszáma, bár a különbségek nem jelentősek.

Továbbra is a politikai preferencia a vízválasztó

A legélesebb törésvonalat a korábbi évek adataihoz hasonlóan továbbra is a politikai pártokhoz való kötődés mutatja. A két végpontban a két legnagyobb politikai erő, az MSZP és a Fidesz áll. A Fidesz szimpatizánsainak az indexpontszáma átlagosan összesen 12 pont volt, míg ugyanez a mutató, az MSZP-sek esetében 40 pont (+19 pont). Az MDF és az SZDSZ szavazói is elégedettebbek az átlagnál az ország helyzetének alakulásával, a bizonytalan szavazók pedig az átlag körüli 21-22 pontra értékelték saját közérzetüket. A kormánypárti szavazók körében a márciustól májusig tartó időszak jelentette a hullámvölgyet, Gyurcsány Ferenc lemondása és az MSZP médiában is követhető válsága orientáció-vesztéssel és kiábrándultsággal járt ebben a választói csoportban. A Jobbik szavazóinak értékelése a Fidesz szimpatizánsaihoz hasonlóan mindössze 12 pontos indexpontszámra volt elég, a 100 fokú skálán.

Módszertan

Az adatfelvételeket a Forsense Piac- és Közvélemény-kutató Intézet végezte 2009. januárja és júniusa között hat 1000 fős telefonos CATI lekérdezés keretében. A mintavétel alapjául a telefon-előfizetőket tartalmazó adatbázis szolgált, a válaszadók meghatározása több-szempontú rétegzett véletlen kiválasztással történt, a mintavételből fakadó hibák iteratív súlyozás segítségével kerültek korrigálásra. A minta összetétele a legfontosabb szocio-demográfiai tényezők szerint (nem, kor, régió, lakóhely településtípusa, iskolai végzettség) megfelel a felnőtt magyar lakosság arányainak. Az itt közölt adatok adatfelvételenként nagy valószínűséggel legfeljebb plusz-mínusz 3,1 százalékponttal, a teljes 6000 fős minta esetében 1,3 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezésével kaptunk volna.

A Közérzet index értéke korcsoportos bontásban

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Átlag

18-34 éves

25

19

21

18

20

24

21

35-54 éves

24

17

16

14

15

23

18

55 éves és felette

30

22

19

19

20

22

22

A Közérzet index értéke gazdasági aktivitás szerint

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Átlag

aktív

25

19

20

18

19

25

21

inaktív

28

20

17

17

18

22

21

A Közérzet index értéke településtípus bontásban

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Átlag

Budapest

31

25

24

17

22

27

24

font color=”#000000″>megyei jogú város

26

21

21

20

19

22

21

város

27

19

17

17

16

24

20

falu

25

17

16

16

19

22

19

Facebook
© 2024 Forsense 2.0 Kft. | Minden jog fentartva