A 2007. szeptemberi kérdőíves közvélemény-kutatásunk során 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdeztünk meg CATI módszerrel aktuális politikai, közéleti kérdésekről.

1. Közérzet, legfontosabb események

Nem tapasztalni változást a lakossági közérzetindexben augusztus óta, a 100 fokú skálán mért mutató 28 pontos eredmény továbbra is egy meglehetősen rossz általános közhangulatról árulkodik. Figyelemre méltó, hogy a jelenlegi érték megegyezik az egy esztendővel ezelőtt, a Magyar Televízió ostroma után mért, akkor abszolút mélypontnak számító értékkel. Az azóta eltelt időszak alatt csak átmenetileg emelkedett 30 pont fölé az index értéke.

Ma mindössze a megkérdezettek 4%-a véli úgy, hogy jól, vagy kifejezetten nagyon jól mennek a dolgok az országban, ezzel szemben 63% közepesnél rosszabb osztályzattal illeti a közállapotokat.

Korábbi felméréseink azt mutatták, hogy az értékelés szoros összefüggést mutat a politikai preferenciákkal, s most sincs ez másként. A Fidesz szavazóinak átlagos értékelése 5 ponttal csökkent augusztus óta, s így jelenleg mindössze 16 ponton áll. Az MSZP szavazói ugyanakkor enyhe emelkedést mutatnak, s így újra megközelíti a közepes szintet átlagpontszámuk (49 pont). A pártválasztásukban bizonytalanok átlagértéke némileg elmarad a teljes lakosság átlagától (26 pont).

A számok változásán túl a megkérdezettek által fontosnak vélt eseményekből is kirajzolódik a politikai közhangulat változásának dinamikája. Míg egy hónappal korábban a Magyar Gárda megalakulása szolgáltatta az első számú közéleti témát, addig szeptember második felére ez a téma háttérbe szorult. Három témát emeltek ki a legtöbben az elmúlt hét legfontosabb eseményeik közül: a miniszterelnök balatonőszödi beszéde nyilvánosságra kerülésének évfordulóját, a francia elnök magyarországi látogatását, valamit a Zuschlag-ügyet.

2. Pártválasztás

A nyár elmúltával némiképp emelkedett a felnőtt korú népesség politikai aktivitása. Ez olvasható ki mind a magukat biztos szavazóknak mondók arányának 3 százalékpontos emelkedéséből (63%), mind a pártot választók körének ennél nagyobb mértékű, 6 százalékpontos bővüléséből (57%).

A pártválasztók számarányának növekedése döntő részt annak volt köszönhető, hogy augusztushoz viszonyítva 5 százalékponttal csökkent azok aránya, akik nem mondják meg, mely pártra szavaznának, s így jelenleg a megkérdezettek 13%-a tartozik ebbe a kategóriába. Az aktivitás erősödéséből elsősorban a Fidesz profitált, jelenleg az összes megkérdezett 31%-a választaná a nagyobbik ellenzéki pártot, míg augusztusban 26% volt ugyanezen tábor aránya. Az MSZP táborának 1 százalékpontos bővülése 18%-os támogatottságra statisztikai értelemben nem nevezhető szignifikáns változásnak. Az MDF-re az összes megkérdezett 4%-a szavazna, az SZDSZ-re mindössze 2%, a Jobbik támogatottsága pedig alulról közelíti az 1%-ot.

A biztos szavazó és pártot is választó csoport létszáma is emelkedést mutat, az egy hónappal korábbi 40%-os mélyponthoz képest 6 százalékponttal többen sorolhatók ide. Itt még jobban lemérhető, hogy a politikailag aktív népesség bővülése elsődlegesen a Fidesz szavazótáborát érintette, s ennek köszönhető a biztos szavazó pártválasztókon belüli arányok eltolódása. Az ehhez a csoporthoz tartozók 57%-a szavazna most vasárnap a Fideszre (+3 százalékpont), 30% pedig az MSZP-re (-3 százalékpont). A szocialista tábor mérete abszolút értékben nem csökkent, de nem is nőtt, szemben a Fideszével. Ennek köszönhető az MSZP-sek arányának csökkenése a növekvő számú biztos szavazó pártválasztók körében. Az MDF támogatottsága kereken 5%, az SZDSZ-é 4%, míg a Jobbik 1%-ot tudhat maga mögött ezen a bázison is.

A teljes párttámogatottsági mutató (amely a pártpreferencia adatokat kiegészíti az ismeretlen pártválasztásúak válaszaival arra a kérdésre vonatkozóan, hogy melyik párt győzelmének örülne a leginkább) hasonló eredményekről tanúskodik, mint az egyszerű pártválasztás: a Fidesz támogatói köre 35%, az MSZP-é pedig 20% ez alapján a kérdés alapján.

3. Politikai preferenciák

A nem közvetlenül a pártválasztásra vonatkozó politikai kérdések hagyományosan szorosabb képet mutatnak az erőviszonyokról.

Mind a kormány, mind az ellenzék munkáját a megkérdezettek többsége inkább negatívan értékeli, de míg az ellenzék esetében „csupán” 57% az elégedetlenek aránya, addig a Gyurcsány-kormány esetében 66%, azaz háromból két megkérdezett ad negatív értékelést. Továbbra is a Fidesz szavazói körében nagyobb arányú az elégedetlenség a saját oldal tevékenységével kapcsolatosan (15%), az MSZP-szavazók esetében 8% ugyanez az érték. A politikai rendszer egészével szembeni általános elégedetlenséget mutatja, hogy változatlanul igen magas (30%) azok aránya, akik mind a két oldal tevékenységét negatívan értékelik, valamint hogy a pártválasztásukban bizonytalanok mindkét politikai oldal esetében 9-9 százalékponttal magasabb elégedetlenségi szintet mutatnak a teljes lakosságnál.

Fontos eredményeket mutat az a kérdés, ahol öt lehetőség közül választhatják ki a kérdezettek, hogy az ország jelenlegi gondjaira szerintük mi volna a legjobb megoldás: MSZP vagy Fidesz kormány, a jelenlegi vezetővel (Gyurcsány ill. Orbán) vagy nélküle, s ötödik opcióként pedig egy, a jelenlegi pártoktól független új politikai erő hatalomra kerülése. A jobboldal erősödéséről tanúskodó eddigi eredmények ellenére itt továbbra is az MSZP vezette kormány hatalmon maradását pártolják többen (a két opcióra adott válaszok összegzése alapján 29%), míg 26% látná a legszívesebben a Fidesz kormányra jutását. Az eltérés – mint korábban, úgy most is – elsődlegesen annak köszönhető, hogy a magukat Fidesz-szavazóknak vallók jóval nagyobb arányban pártolnak át egy képzeletbeli, közelebbről nem definiált harmadik párthoz (24%), mint az MSZP-sek (14%). A harmadik erő támogatottsága a teljes népességben 37%.

Egy új típusú kérdésblokk segítségével is megkíséreltük körülrajzolni a pártok potenciális szavazóbázisait. A kérdésben nem a szavazási hajlandóságra, hanem a szó szoros értelmében vett pártszimpátiára kérdeztünk rá, azaz minden egyes nagyobb párttal kapcsolatosan arra kértük a válaszadókat, hogy mondják meg, mennyire érzik magukat közel az adott párthoz. Az ötfokú skálán történt osztályozás alapján a Fidesz a legnépszerűbb (100 pontos skálára kivetítve 54 pontos értékkel), a második helyre azonban az MDF került (42 pont), s csak ezután következik az MSZP (34 pont) majd az SZDSZ (32 pont).

Az elutasítási rangsorban a Jobbik szerezte meg az ebben az esetben nem túl előkelő vezető pozíciót, a válaszadók 59% mondta azt, hogy távolinak, illetve nagyon távolinak érzi magától a Jobbikot, 56% volt az MSZP elutasítottsága, 52% az SZDSZ-é, 41% a Fidesz-é, és „mindössze” 37% az MDF-é. Ha az elfogadottságot vizsgáljuk (közelinek, illetve nagyon közelinek érzi magához az adott pártot) a Fidesz szerepel a legjobban (39%), az MSZP és az MDF ilyen értelemben vett támogatottsága megegyezik (22%-21%), míg az SZDSZ-é mindössze 13%. Ebben a rangsorban a Jobbik szerepelt a legrosszabbul (8%-os elfogadottság).

A kérdéscsoport arra is lehetőséget ad, hogy az egyes pártok szimpatizánsi körei közötti összefüggéseket mélyebben is megvizsgáljuk. Ennek érdekében először ú.n. rangkorrelációs elemzést végeztük, amely végeredményben nagyobb részt várható eredményeket hozott, azaz az egyes kormánypártokkal illetve ellenzéki pártokkal szembeni szimpátia-antipátia hasonló karakterisztikát mutat. Ez alapján azt várhatnánk, hogy az MDF-fel kapcsolatosan is hasonló eredményre jutunk. Ezzel szemben az MDF-fel kapcsolatos vélekedések inkább a kormánypártokéval mozognak együtt, az MDF megítélése leginkább az SZDSZ-éhez hasonló. Ennek oka, hogy az MSZP szavazói közelebb érzik magukat az MDF-hez, mint a Fidesz szavazói.

A többváltozós statisztikai elemzési módszerek közül az ún. sokdimenziós skálázás (MDS) is megerősíti ezt a feltételezést, s az ábra további következtetések megfogalmazását teszi lehetővé.

Az eljárás azt mutatja, hogy alapvetően két dimenzió mentén meglehetősen jól le lehet képezni az egyes pártok egymástól mért távolságát a választók szimpátiái alapján. Eszerint az egyik dimenzió, amit a vízszintes tengely jelenít meg, a kormánypárti-ellenzéki ellentétpár hordozza, míg a függőleges tengely mentén az elfogadottság-elutasítottság dimenziója jelenik meg (a függőleges koordináták a pártok átlagos szimpátiaértékeivel igen szoros összefüggést mutatnak (r=0,97)). A felső térfélre kerültek a parlamenti pártok és az Élőlánc, míg az összes többi, parlamenten kívüli párt az elutasítottság alsó térfelén található. Érdekes látni, hogy az egymáshoz hagyományosan közel található kis jobboldali pártoktól nincs igazán messze a Munkáspárt sem, amely a hasonlóan nagymértékű elutasítottságnak köszönheti pozícióját.

A legszembetűnőbb azonban az, hogy a kormánypárti-ellenzéki ellentétpárnak a szélső fertályán található a két nagy párt, és a gyakran szélsőségesnek nevezett kisebb pártok találhatók a „centrumban”. Ez a fura ambivalencia rámutat a magyar pártrendszer ama sajátosságára, hogy a pártok és a szavazók valójában nem programok, mint inkább a két nagy formáció, mint viszonyítási sarokpont alapján helyezkednek el a politikai palettán. Eszerint a kormányoldal „abszolút végpontjához”, az MSZP-hez áll közelebb az SZDSZ, a Munkáspárt és az MDF, a Fideszhez pedig a KDNP, a MIÉP, a Jobbik, az FKGP és az Élőlánc. Az is kiolvasható, hogy ez az első dimenzió sokkal erősebben szétszórja a pártokat, mint az elfogadás-elutasítás második dimenziója. Ez azt jelenti, hogy a kormány-ellenzék ellentétpártól független általános elutasítás-elfogadás jóval kisebb magyarázóerővel bír a pártokkal kapcsolatos szimpátiában.

A csoportok képzésére alkalmas ún. hierarchikus klaszteranalízis is alátámasztja ezeket az eredményeket. Ez alapján is azt mondhatjuk, hogy a közelség-távolság megítélése alapján a Munkáspárt a három kisebb jobboldali párthoz áll még a legközelebb – a szélsőségek általános elutasítása miatt. Amellett ez az eljárás rámutat arra is, hogy az MSZP és a Fidesz mellett az MDF a harmadik olyan párt, amely a leginkább önálló, a többi párt egyikéhez sem kifejezetten köthető szimpátiastruktúrával jellemezhető.

Módszertan

Az adatfelvétel 2007. szeptember 18. és 27. között zajlott. N=1000 fő. A mintavétel alapjául a telefon-előfizetőket tartalmazó adatbázis szolgált, a válaszadók meghatározása több-szempontú rétegzett véletlen kiválasztással történt, a mintavételből fakadó hibákat iteratív súlyozás segítségével korrigáltuk. A minta a legfontosabb szocio­-demográfiai tényezők (nem, kor, régió, lakóhely településtípusa, iskolai végzettség) alapján reprezentálja a felnőtt korú magyar lakosságot. Az itt közölt adatok nagy valószínűséggel legfeljebb plusz-mínusz 3,1 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezésével kaptunk volna.