A Forsense legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a Fidesz januárban is jelentős előnnyel rendelkezik a biztos részvételt ígérő pártválasztók körében, az MSZP bázisa januárban is megmaradt a decemberi szinten. A Jobbik az év végi enyhe visszaesés után ismét erősített és támogatottsága a biztos részvételt ígérő pártválasztók körében is emelkedett, míg az MDF szimpatizánsainak aránya januárban elegendő lenne ahhoz, hogy átlépje a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.
A Forsense 1000 fős közvélemény-kutatásában arra kérdezett rá, hogy néhány hónappal a választások előtt milyen lehetséges összetételű kormányokban gondolkodnak a különböző választói csoportokhoz tartozók.
A Századvég és a Forsense 2009. december közepén közéleti-politikai témájú telefonos vizsgálatot készített. Az év utolsó hónapjában a Fidesz támogatottsága 5 százalékponttal nőtt az előző hónaphoz képest, míg az MSZP-é nem változott.
December első felében a vírussal kapcsolatos kérdések továbbra is az érdeklődés középpontjában álltak, de már érezhetően kisebb intenzitással, emellett ismét előtérbe kerültek a politikához kapcsolódó ügyek, és ezzel párhuzamosan nőttek a politikai aktivitás szintjét mérő mutatók értékei is, derül ki a Forsense 1000 fő megkérdezésével végzett közvélemény-kutatásából.
A politikai véleménykutatás egyik kevéssé kutatott területe, az emberek személyes kapcsolataiban megjelenő politikai véleménycsere. A személyek közötti politikai diskurzus feltételez egyfajta bizalmi kapcsolatot, hiszen a politikai nézetek kényes kérdésnek tekinthetők a mai Magyarországon. A Forsense 2009. októberi 1000 fős telefonos kutatásában arra kereste a választ, mennyire jellemző a magyar állampolgárokra, hogy másokkal a politikáról beszélgetnek, és mekkora mértékben bizonyul a pártválasztás ebből a szempontból döntőnek.
A 2009-es év politikai történései újfent bebizonyították, hogy a politikai preferenciák alakulása és a pártok támogatottsága rövid időn belül jelentőset változhat, idén leginkább ez az Európai Parlamenti választásnál csúcsosodott ki, ahol az eredmények nem az előzetes közvélemény-kutatások alapján várt adatokat tükrözték. Az utóbbi tíz év választásai után újra és újra felmerül kérdésként, hogyan készíthetnének pontosabb becsléseket a kutató intézetek. Erre kereste a választ Jelenfi Gábor és Kmetty Zoltán MSZT konferencián tartott előadásában.
A politikai véleménykutatás egyik területe a politikai közbeszéd megjelenése az emberek személyes kapcsolataiban. Az emberek közötti politikai véleménycsere kapcsán feltételezhető egyfajta bizalmi kapcsolat, hiszen az emberek politikai nézetei egyike a leginkább kényes kérdéseknek a mai Magyarországon. A kutatás során egyrészt a különböző társadalmi csoportok politikai kapcsolathálójának nagyságát, kiterjedtségét, és megoszlását vizsgáltuk, másrészt a politikai homofília jelenségét (miszerint az emberek elsősorban, olyanokkal beszélnek a politikáról, akikkel hasonlóak a pártszimpátiáik) tanulmányoztuk. A témában Kmetty Zoltán a Szociológiai Műhely keretében tartott előadást, melynek végén néhány példa erejéig kitért arra is, hogy a politikai elemzések során még hogyan lehet felhasználni a hálózatkutatási módszereket.
Az elmúlt időben több olyan kérdőíves felmérés is készült, melynek segítségével a vallásosság változásának magyarországi trendjei nyomon követhetők. Az elemzés során a vallásosságot, mint többdimenziós jelenséget vizsgáltuk, amelynek három különböző aspektusa a vallásos hit, vallásgyakorlat és vallási identitás. Emellett a vallásosságot és annak változását az életkor szempontjából demográfiai és kohorsz hatás szerint is tanulmányoztuk. Az elemzésben az Európai Értékrend-vizsgálat (EVS) 2008-as és az azt megelőző két körének adatait, az Egyház és Vallás (C&R Study) 2008-as magyarországi felmérésének eredményeit és az Aufbruch vallásszociológiai kutatássorozat 2007-es eredményeit használtuk fel (előbbi két kutatást a Forsense végezte). A tanulmányban olyan kérdésekre kerestük a választ, hogy Magyarországon hogyan alakult az elmúlt években az individualizálódó vallásosság és az intézményes keretek között zajló vallásgyakorlat. Az individuális vallásosság keretein belül a világértelmezés formáját és az alapvető elvek vallási eredetét tanulmányoztuk.
Az évről évre egyre többeket érintő parlagfű-allergiában szenvedők remélhetőleg nemsokára teljesen fellélegezhetnek, hiszen az első fagyok közeledtével lassan véget ér az idei pollenszezon, azonban érdemes visszatekinteni arra, hogy mit gondoltak az emberek a szezon derekán az allergiás megbetegedésekről és azok okozóiról. A Forsense szeptemberben 1000 embert kérdezett meg a témában.
A nyár elején mért értékekhez képest valamelyest emelkedett a lakossági hangulat változását mérő Közérzeti Index értéke. A 100 fokú skálán mért 26 pontos szeptemberi érték 3 ponttal volt magasabb, mint júniusban, és 5 ponttal a márciusi adatokhoz képest.