Munkahelyi étkeztetés, étteremhasználat, vállalati rendezvények - Forsense
Gazdaság \\ 2007-07-07
Munkahelyi étkeztetés, étteremhasználat, vállalati rendezvények

A megkérdezett cégek közel felében, 47 százalékában nincs étkezési lehetőség. A cégek 29 százaléka rendelkezik konyhával vagy ebédlővel, 11 százalékukban működik önkiszolgáló étterem, 10 százalékukban büfé, és 8 százalékukban étterem felszolgálással.

A kisebb cégek között lényegesen nagyobb azok aránya, ahol semmiféle étkezési lehetőség nincs. A legfeljebb 5 főt foglalkoztató munkahelyek 56 százalékánál még konyha sincs, az alkalmazotti létszám növekedésével ez az arány folyamatosan csökken. A teljesség igénye nélkül: a 10 és 50 fő közötti cégek esetében 30-40 százalék, a 100 fő feletti foglalkoztatotti létszámnál csupán 26 százalék volt azok aránya, ahol konyha sincs. Azonban még a sok alkalmazottal dolgozó munkahelyeknél sem elterjedt, hogy éttermük legyen. Így a 100 fő alkalmazotti létszám feletti munkahelyek 16 százalékában van étterem felszolgálással, és 33 százalékánál működik önkiszolgáló étterem.

 

 

A megkérdezett cégek 28 százaléka számolt be arról, hogy munkatársaik mindegyike, vagy nagyobbik része a munkahelyén kívül ebédel. 15 százalékuk esetében az alkalmazottak fele, 20 százalékuknál csak kisebbik része ebédel a cégen kívül. 33 százalékuknál viszont gyakorlatilag az alkalmazottak mindegyike „házon belül” ebédel. Ha eredményeinket alkalmazotti létszám szerint vizsgáljuk meg, nem találkozunk olyan markáns különbségekkel, mint az étkezőhellyel, étteremmel való ellátottság esetében. Vagyis a cégek 25-30 százaléka számolt be arról – alkalmazotti létszámuktól függetlenül –, hogy munkatársaik „házon kívül” ebédelnek. Ettől eltér azonban azok aránya, akik azt mondták, hogy gyakorlatilag senki sem ebédel házon kívül. Ezek aránya ugyanis a kisebb cégek esetében lényegesen nagyobb (az 1-5 fős vállalkozásoknál 44, a 6-10 fős cégeknél 35 százalék). A 41-50 fős cégek 14, az 50-100 fős cégek 17, a 100 alkalmazottnál többel dolgozó munkahelyeknek pedig 25 százaléka számolt be arról, hogy alkalmazottaik közül senki sem ebédel házon kívül (ez utóbbi esetben vélhetően azért nőtt meg e csoport aránya, mert e munkahelyek nagy részén belül működik valamilyen étterem).

 

A házon kívül étkező alkalmazottak többsége valamilyen „egyszerűbb” helyen fogyasztja el ebédjét: 54 százalékuk ebédel kifőzdében, gyorsétkezdében, munkahelyen kívüli büfében, 40 százalékuk gyorsétteremben vagy önkiszolgáló étteremben, és 22 százalékuk hagyományos étteremben (ahol pincérek szolgálnak fel). (Egy ember több alternatívát is bejelölhetett!) Akik házon kívüli étterembe, gyorsétkezdébe járnak, csak negyedüknek van valamilyen törzshelye. Többségük (49 százalék) szabadon választ a kínálatból, 27 százalékuk menüt fogyaszt (mivel a kérdezettek – főleg nagyobb cégeknél – nem ismerik pontosan munkatársaik szokásait, magas volt a nem tudja válaszok aránya).Akik elsősorban menüt esznek, többnyire 500-700 forint közötti összeget fizetnek az ebédért. A válaszolók 66 százaléka e két összeg közötti tartományban nevezett meg árakat, 3 százalékuk 500 forint alatti, 5 százalékuk pedig 1000 forint feletti összeget jelölt meg. Ezután megkérdeztük, hogy milyen árat tartanának elfogadhatónak háromfogásos, hagyományos éttermi kiszolgálással kínált menüért. A válaszok széles sávban mozogtak, többnyire 700 és 1500 forint között. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a válaszolók többsége ennél lényegesen kevesebbet fizet hétköznapokon az ebédért, kérdéses, hogy ha elfogadhatónak is tartják, valóban fizetnének-e ennyit az étkezésért.

 

A cégek többségénél az engedélyezett ebédidő vagy rugalmas (45 százalék), vagy harminc perc (28 százalék). A cégek felénél nem biztosítanak az alkalmazottaknak semmilyen ételutalványt, 11 százalék esetében csak hideg ételt tudnak vásárolni, a meleg étel vásárlására is lehetőséget nyújtó utalványok között a Ticket Restaurant (Accor Services) és a Sodexho Pass (Enni-kék) a legelterjedtebb (17, illetve 14 százalék).

A cégek többsége ritkán, vagy soha sem tart munkahelyen kívüli megbeszéléséket. A megkérdezetteknek 24 százaléka válaszolta, hogy legalább évente néhány alkalommal tart ilyen rendezvényt, 54 százaléka pedig soha. Azon cégek többségének, amelyek legalább évente néhányszor tartanak ilyen megbeszélést (az összes megkérdezett 24 százaléka), nincsen bevált törzshelye. Csupán 21 százalékuk válaszolta azt, hogy mindig ugyanoda mennek (ez az összes cég 5 százaléka).

A cégek kis hányada szokott csak rendezvény céljából termet bérelni. A megkérdezettek 64 százaléka soha sem bérel, és csak 15 százalékuk válaszolta azt, hogy legalább évente néhányszor. Ahogy a munkamegbeszélések esetében, itt csak minden ötödik termet bérlő cégnek van törzshelye.

Még ennél is ritkábban fordul elő, hogy a cégek a kollégákkal születésnapokat, névnapokat, vagy egyéb eseményeket étteremben ünnepeljenek – ebben az esetben 74 százalék volt a soha válaszok aránya. A megkérdezettek 11 százaléka válaszolta, hogy legalább évente néhány ilyen alkalmat tart, közöttük ezúttal is 20 százalék válaszolta, hogy van valamilyen törzshelye.

Facebook
© 2024 Forsense 2.0 Kft. | Minden jog fentartva