A felméréssorozat, melyben hazánk is részt vesz, 2008-ban mérte fel utoljára az értékrend témakörét. A következő vizsgálat 2017-ben várható, de a két felmérés között félúton az EVS-ben is felhasznált néhány kérdés segítségével utána jártunk, milyen változások tapasztalhatók az értékek terén Magyarországon. Vizsgálódásunk koránt sem volt teljes körű, az alábbiakban a változások egyes általunk fontosnak tartott aspektusait emeljük ki.
Az értékek változásának egyik legfontosabb elmélete Ronald Inglehart nevéhez fűződik, aki szerint a második világháború utáni nyugat-európai társadalmakat egy „csendes forradalom” jellemzi, az értékek csendes forradalma, amikor is a gazdasági fejlődés és a jólét korábban nem látott szintjét elérve a létfenntartás, a materiális szükségletek kielégítése felől egyre inkább az általa posztmateriálisnak nevezett értékek felé fordult a figyelem. A központi posztmaterialista értékek közé tartozik az autonómia és az önkifejezés, és fontos posztmaterialista témák a környezet védelme, vagy a nők egyenlősége. Inglehart szerint a gazdasági fejlődéssel, és az ebből fakadó növekvő jóléttel párhuzamosan mindenütt megfigyelhető a materialista értékek visszaszorulása.
Az Inglehart-féle értékindex négy kategóriába sorolja az embereket a szerint, hogy tisztán materialista, tisztán posztmaterialista, vagy a kettőnek valamilyen kombinációja jellemzi az illetőt. Az 1. ábrán jól látható, hogy az 1990 utáni legfontosabb változás az ingleharti értékek tekintetében az ezredforduló után tapasztalható, nevezetesen a tisztán materialista értékekkel jellemezhető személyek korábbi magas arányának fokozatos csökkenése. Ez a változás, melynek hatására 50-ről 30% alá esett ezen kategória részaránya, valóban párhuzamba állítható az életszínvonal fokozatos emelkedésével. A skála másik oldalán nem figyelhető meg hasonló intenzitású emelkedés. A tisztán posztmaterialisták aránya ugyan megsokszorozódott 1999 óta, de ez első sorban az alacsony kiindulási szintnek köszönhető, ugyanakkor az emelkedés ellenére továbbra is ez a legkisebb létszámú csoport a magyar társadalmon belül. Ugyancsak emelkedés tapasztalható a vegyes, de dominánsan posztmaterialista értékrend tekintetében, míg a dominánsan materiális vegyes értékrendűek aránya gyakorlatilag változatlan maradt 1990 óta.
Az Inglehart-féle értékindex hátterében több konkrét cél fontosságának a megítélése húzódik. A felkínált négy lehetőség közül kettő reprezentálja a materiális, másik kettő pedig a posztmateriális értékeket. A 2. ábrán látható, hogy az egyes célok megítélése eltérő utat járt be az elmúlt több mint két évtized során. 1990-ben egyértelműen a két materialista célt (rend megőrzése, áremelkedés elleni küzdelem) tartották a legtöbben a legfontosabbnak. De míg utóbbi – feltehetőleg az infláció problémájának visszaszorulásával párhuzamosan – folyamatosan veszített jelentőségéből, addig a rend iránti igény 1999-ben volt a legmagasabb, s bár azóta egyre kevesebben említik az első helyen, ezzel együtt továbbra is ez a cél kapja a leggyakoribb említést a négy közül, s aránya 2013-ban a csökkenés ellenére is meghaladja az 1991-es szintet.
A két posztmaterialista cél közül a politikai participáció igénye a fontosabb a teljes időszakban, s 1999-2008 között szignifikáns emelkedés is tapasztalható e tekintetben, amely azonban később nem folytatódik. Az legkevesebbek által az első helyen említett szólásszabadság jelentősége ugyanakkor épp 2008 után tűnik emelkedni.
Inglehart elméletének egyik fontos eleme, hogy a posztmaterialista értékrend irányába történő elmozdulás inkább köszönhető a generációváltásnak, mint az egyéni életúton belüli változásnak. Azaz a fiatalabb, jobb materiális körülmények között felnőtt generációk hajlamosabbak a posztmateriális értékek képviseletére, mint az idősebbek. A kor szerinti különbségek Magyarországon is kimutathatók (3. ábra). A legidősebb korcsoport esetében a legmagasabb a materialisták, és a legalacsonyabb a posztmaterialisták aránya. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a rendszerváltás óta csökkent a korcsoportok közti különbség. Ez különösen a materialisták számarányában érhető tetten. Míg 1990-ben az 55 év felettiek körében még közel kétszer akkora volt az részarányuk, mint a 35 év alattiak körében, addig 2013-ban közel azonos a tisztán materialista értékrenddel bírók aránya az egyes korcsoportokban.
A magyarországi tendenciák viszonylag jól illeszkednek a nemzetközi trendekhez. A tisztán materialisták aránya több volt szocialista országban csökkenést mutat 1990 óta, bár ezzel ellentétes tendenciára is van példa a volt NDK-ban. (4. ábra). A volt szocialista országokat nyugat-európai országok egy csoportjával összehasonlítva pedig azt láthatjuk, hogy nyugaton összességében jóval alacsonyabb a tisztán materialisták aránya, ugyanakkor 1990 óta nem tapasztalni további csökkenést ezen a téren. A kelet-közép-európai adatok átlagából jól kirajzolódik az a trend, mely szerint a 90-es években – a gazdasági visszaesés időszakában – emelkedett a materialisták aránya, majd az ezredforduló után csökkenésnek indult.
Az Európai Értékrendvizsgálatban szerepelt egy másik kérdés is, amely két alapvető eszmét, a személyes szabadságot és a társadalmi egyenlőséget állította meglehetősen sarkosan szembe egymással. A válaszok megoszlásából megint csak egyfajta lenyomatát kapjuk az 1990 óta bekövetkezett társadalmi változásoknak. (4. ábra) Míg közvetlenül a rendszerváltást követően – nyilvánvalóan a korábbi évtizedek szabadsághiányának hatására – azok voltak többségben, akik a szabadságot fontosabbnak tartották, mint a társadalmi egyenlőséget, addig 2013-ra megfordult ez a képlet. Különösen 2008 és 2013 között volt jelentős a változás, melynek eredményeképp a mai Magyarországon tízből hatan az egyenlőséget a szabadság elé helyezik. E mögött a tendencia mögött egyfelől nyilván a társadalmi különbségek növekedésére adott válaszreakció húzódik, de emellett a szocialista rendszer mélyen gyökerező egyenlőségeszméje, valamint a mai politikai diskurzus hatása is minden bizonnyal szerepet játszik.
Az egyéni autonómiát hangsúlyozó posztmaterialista értékek térnyerése, és a személyes szabadság eszméjének jelentőségvesztése közötti látszólagos ellentmondás arra mutat rá, hogy az értékrend változása nyilvánvalóan nem függetleníthető a mindenkori társadalmi körülményektől, és e tekintetben Magyarország, (ill. általában a volt szocialista országok) helyzetet némileg eltér Nyugat-Európáétól. Az életkörülmények változása nem csak abszolút értékben hathat arra, hogy az egyének mit tartanak fontosnak (javuló anyagi helyzet -> materiális értékek fontosságának csökkenése), hanem hasonlóan fontos lehet a másokhoz viszonyítva mért változás érzékelése (növekvő társadalmi különbségek –akár nominálisan növekvő életszínvonal mellett is -> társadalmi egyenlőség fontosságának erősödése), valamint a korábbi egyeduralkodó ideológia továbbélő hatása.
Az egyenlőséget az individuális szabadság fölé helyezők súlya valamivel nagyobb az idősek körében, mint a fiatalabb korcsoportok esetében, ami szintén a szocialista örökségre utal. (6. ábra). Ugyanakkor az ezen nézetet osztók arányának emelkedése mindegyik korcsoporton belül megfigyelhető, ami arra utal, hogy az egyenlőségpártiság erősödése a teljes magyar társadalmat érintő folyamatokra vezethető vissza.
A 8-9. ábrákon látható egyfelől, hogy az egyenlőség előtérbe kerülése nem kizárólag magyar sajátosság. A régió országaiban szinte mindenütt csökken a szabadságpártiaknak a egyenlőségpártiakhoz viszonyított aránya (ezt fejezik ki a csökkenő tendenciát mutató görbék az ábrákon), bár van kivétel is ez alól (Lengyelország, Szlovénia), illetve eltérés mutatkozik a szerint is, hogy nominálisan melyik eszmét fontosabbnak tartók vannak többen. Magyarország mellett Bulgáriában és a volt NDK-ban kerültek többségbe az egyenlőséget fontosabbnak tartók.
A 9. ábra ugyanakkor arra is rámutat, hogy nem csupán kelet-közép-európai sajátosság a társadalmi egyenlőség fontosságának erősödése a személyes szabadság rovására. Bár Nyugat-Európában utóbbit továbbra is többen tartják fontosabbnak, a két tábor közti különbség itt is enyhe csökkenésről tanúskodik 1990 óta. Fontos megjegyezni, hogy a 2008/2009-es adatok felvétele egyes országokban már a gazdasági válság kitörése után történt meg, ami befolyásolhatja az összképet mind a materialisták/posztmaterialisták arányát, mind az egyenlőségpártiságot illetően.
Végezetül egy fontos kérdés: az értékváltozás mennyiben határozza meg a pártok szavazóbázisai közti különbségeket? A 10. ábra arra a talán meglepő tényre mutat rá, hogy a végletekig polarizált magyar politika világában – legalábbis az itt tárgyalt értékek mentén – nem húzódnak értékalapú törésvonalak az egyes szavazótáborok között. Mind a materialista értékek visszaszorulása, mind pedig, és különösképpen az egyenlőség eszméjének felértékelődése tekintetében több a hasonlóság, mint a különbözőség a pártok szavazóbázisai között.
A materiális értékek vonatkozásában ellentétes irányú változások voltak tapasztalhatók 2008 után a bal és a jobboldalon, ami utóbbi esetében a materiális értékek enyhe felértékelődését jelenti. Ugyanakkor csak a hosszabb távú trendek fogják tudni egyértelműen megmutatni, hogy itt valóban egy mélyülő értékellentétről van-e szó. Mindenesetre amennyiben Inglehartnak igaza volt, akkor az életszínvonal emelkedésével párhuzamosan nem valószínű, hogy tartósan ezzel ellentétes értékrendi változások történjenek a magyar társadalomban.
